A Romániai Caritas Konföderáció, a hazai Caritas-szervezetekkel együtt, köztük a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel is, tanulmányt készített annak kapcsán, milyen módon fértek hozzá pandémia idején a Caritas nappali gyermekközpontjaiba járó hátrányos helyzetű iskolások az online oktatáshoz.
Ezév júliusában és augusztusában 8 megye 16 Caritas gyermekközpontjából összesen 411 gyermek válaszolt egy 19 kérdésből álló online kérdőívre. A megkérdezett gyermekek többsége 7 és 14 év közötti, városon és vidéken élők egyaránt vannak közöttük. A tanulmányban résztvevő iskolások 48%-a roma, 35%-a román, 17%-a magyar nemzetiségű. A legtöbb gyermek családja a szegénység veszélyének fokozottan kitett és súlyos nehézségekkel küzd. Az esetek nagy részében a COVID-19 válság idején a családok anyagi helyzete tovább romlott.
Annak érdekében, hogy a pandémia által generált válság időszakában bekövetkezett esetleges változások beazonosíthatók legyenek, a tanulmány készítői megvizsgálták minden egyes gyermek esetében a sürgősségi intézkedések (az iskolák bezárása, kijárási korlátozások) érvénybe lépését megelőző iskolai sikerességet. Ennek alapján megállapították, hogy családjuk nehéz anyagi helyzete ellenére, a megkérdezett gyermekek 83%-a rendszeresen járt iskolába a járványhelyzet beállta előtt, 42%-uk jó tanuló volt, 53%-uk pedig kielégítően teljesített a tanulás terén.
A tanulmányban részt vett gyermekek többsége számára az ún. online oktatás (videóleckék, online oktatási platformok stb.) egyszerűen nem létezett, és még ha iskoláik éltek is ezzel a lehetőséggel, ők nem kapcsolódtak be. A gyermekek mindössze 13%-a nyilatkozta, hogy részt vett az online videóleckéken, 14%-a, hogy látogatta az online oktatási platformokat, míg 32%-a állította, hogy foglalkozott a messenger-en vagy e-mailen átküldött leckékkel. A diákok 32%-a használt nyomtatott munkalapokat és 19%-a tartotta a kapcsolatot telefonon a tanító nénivel vagy tanáraival.
A gyermekeknek csak 15%-a kapcsolódott be rendszeresen az iskolai tevékenységekbe, 26%-uk pedig alkalmanként csatlakozott. Az online megtartott leckéken a diákoknak csupán 7%-a vett effektív részt. 15% állítja, hogy megoldotta az online kapott házi feladatokat, míg 29% kizárólag a nyomtatott formában kézhez kapott anyagokkal dolgozott.
A tanulmány górcső alá vett néhány okot is, amely a hátrányos helyzetű gyermekeknek az oktatásban való alacsony részvételéhez vezetett. A két fő ok: a technikai eszközökhöz való alacsony/korlátozott hozzáférés, valamint a digitális tanulási készségek hiánya.
A megkérdezett tanulók nagy része számára nem adottak az online oktatásban való részvételhez szükséges technikai feltételek. A tanáraikkal való kapcsolattartáshoz az iskolások leginkább szüleik mobiltelefonját használják – állította a gyermekek 49%-a. A 12 év fölöttiek közül 49% használ saját mobiltelefont. A diákok csak 4%-ának áll rendelkezésére számítógép vagy laptop, további 4%-ának pedig táblagép.
Sok esetben okoz nehézséget, hogy ha van is számítógép vagy mobiltelefon a háztartásban, ugyanazt az eszközt több családtag is használja. A gyermekek 16%-a nyilatkozott úgy, hogy egyedül használ egy eszközt. Minden más gyermeknek osztoznia kell az eszközön más személyekkel, vagy egyáltalán nem is férnek hozzá.
A digitális tanulási készségek hiánya egy másik jelentős akadálya az online oktatás különböző formáin való részvételnek, melyet tovább nehezít a szülők és más felnőttek által nyújtott otthoni támogatás hiánya. Főként a kisebb gyermekek esetében, az online iskola nem működik egy felnőtt közvetlen segítsége nélkül.
A tanulmány keretében kapott válaszokból kiderül, hogy a gyerekeknek csupán 24%-a részesült szülői támogatásban, 7%-ának egy másik felnőtt családtag segített, míg 12%-ának a testvére. Összesítve, a tanulók 43%-a kapott segítséget otthon, ami felhívja a figyelmet a család támogató szerepének a jelentőségére az online oktatásban. Annak, hogy a szülők többségének nem sikerült betöltenie a segédtanár szerepét, több oka is van: nem volt rá idejük, nem rendelkeznek a megfelelő készségekkel (sokuk iskolázottsági szintje alacsony, és jellemző a digitális készségek hiánya), de vannak közöttük olyanok is, akik nem érdekeltek gyermekük támogatásában (mivel nem értékelik az oktatást).
A tanulók 31%-a tett említést a Caritas nappali központok szakembereitől kapott segítségről, ez is jelzi a civil szervezetek aktív szerepét az új oktatási módszerek gyakorlatba ültetésében.
A tanulmány kitért az elszigeteltség (a közvetlen interakciók hiányának) érzelmi kihatására is. A megkérdezett gyerekek 42%-a beszélt arról, hogy a pandémia időszakában leginkább a barátokkal való találkozás hiányzott számukra, főként a 9 és 11 év közötti diákokra volt ez jellemző. A tanulmányban részt vett gyermekek 40%-a számolt be arról, hogy úgy érezte, egyáltalán nem kap segítséget.
